Új vezető az Interim Kft. élén: bemutatjuk Markovits Dórát Új vezető az Interim Kft-nél: Bemutatkozik Markovits Dóra, az Interim Kft. új vezetője. Ismerje meg hátterét és a céggel kapcsolatos elképzeléseit.

Új vezető az Interim Kft. élén: bemutatjuk Markovits Dórát
Az Interim Kft. CEO pozíciójában október közepétől egy új kolléganőt üdvözölhetünk: Markovits Dóra több évtizedes, széleskörű HR iparági, valamint vezetői tapasztalattal érkezett vállalatunk élére.
Ebből az alkalomból egy beszélgetésre hívtuk Dórát, amelyben többek között szakmai életútjáról, az Interim Kft. jelenlegi kihívásairól, valamint a jövőbeni céljairól kérdeztük.
Meséld el kérlek, hogy honnan és milyen tapasztalatokkal érkeztél az Interim Kft. élére?
Az elmúlt 11 évben egy nemzetközi vegyipari gyártó vállalat, a Celanese magyarországi szolgáltató központ HR vezetőjeként a cég HR tevékenységét irányítottam, illetve pár évig a helyi kommunikációt koordináltam. Tavaly úgy döntöttem, hogy egy területre szeretném áthelyezni a fókuszom, így onnantól a távozásomig a teljes közép-kelet európai regionális IT és Supply chain HR támogatását vezettem.
Hogyan segítik korábbi tapasztalataid az Interim Kft. vezetését?
Körülbelül 25 évnyi munkám HR területen generalistaként és vezetőként nemcsak azt jelentette, hogy elláttam egyes HR funkciókat és feladatokat, hanem mindig teljes egészében tekintettem a szervezetre. A vezetőség részeként prioritás volt számomra, hogy cégünk profitábilisan működve a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsa. Korábbi munkahelyeim mind magas integritással működő vállalatok, amelyek a Fortune 500 tagjai. Ezeknél a vállalatoknál megtanultam átlátni a teljes szervezet működését és hogy miként tarthatjuk a szolgáltatások minőségét mindig magasan. Ezt az értékes tapasztalatot a – szintén magas integritású – Interim Kft. vezetőjeként is szeretném tovább vinni és hasznosítani.
Emellett pedig korábbi saját cégem menendzseléséből is számtalan értékes tapasztalatot gyűjtöttem, amelyeket reményeim szerint szintén az Interim Kft. és tulajdonostársaim javára tudok majd fordítani.
Hogyan kerültél kapcsolatba az interim menedzsment szolgáltatással és az Interim Kft-vel?
Az Interim Kft-t megalakulása óta ismerem és követtem a munkásságát. Szakmabeliként tisztában voltam vele, hogy mint nyújt egy vállalat számára az interim menedzsment szolgáltatás, sőt gyakorlatilag az összes korábbi munkahelyemen felmerült az interim menedzser megbízásának lehetősége. Minden ilyen esetben az Interim Kft-vel vettük fel a kapcsolatot, akik készségesen rendelkezésre álltak és egyeztettek velünk a lehetőségeinkről.
Az interim menedzsment egy tartósan működő megoldás ideiglenes helyzetekre – ahogyan a honlapunk is hirdeti. Miért gondolod úgy, hogy az interim egy szükséges, értékes és időtálló megoldás?
Az Interim Kft. egy jó alapokkal és erős kapcsolati tőkével rendelkező cég, ahol elkötelezett munkatársakkal dolgozhatok együtt. Ezek számomra kiemelten fontos tényezők voltak a döntésemet illetően, amikor az ügyvezetői pozíció, illetve a társtulajdonosi lehetőség felmerült.
A szolgáltatásunk egyik legfontosabb előnye, hogy gyorsan tudunk reagálni a piaci változásokra és a cégek igényeire. Először mindig azt vizsgáljuk meg, hogy szakmailag mely interim menedzserek lehetnek megfelelőek az adott munkára, majd megkeressük az ügyfél stílusához, munkamódszeréhez és az ott dolgozó munkatársakhoz leginkább illő interim szakembert. Így biztosítjuk a személyre szabott megoldást minden ügyfelünk számára. Hatékonyan dolgozunk és gyorsan végigvisszük a folyamatot, ezzel biztosítva ügyfeleinknek a zökkenőmentes működést.
Visszatérve a kérdésedre azt gondolom, azért beszélhetünk tartósan működő megoldásról, mert egy vállalat életében bármikor adódhat olyan esemény, ami miatt átmenetileg pótolni kell az egyik vezetőt. Az interim menedzsment megoldásnak köszönhetően ilyen esetben nem kell hosszas (vezetői szinten akár 6-12 hónapos) és költséges fejvadászattal, valamint kiválasztással bajlódni. Mi sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudunk tapasztalt szakembert biztosítani időszakos vezetőpótlásra. Előfordult például, hogy egyik ügyfelünk sürgős igényével pénteken megkeresett minket. Mi villámgyors és alapos igényfelmérés után kiválasztottuk számára a megfelelő szakembert és hétfőn az interim menedzser már meg is kezdte a munkát.
Véleményed szerint milyen helyzetekben és hogyan profitálhatnak a cégek az interim menedzsment szolgáltatásból?
A leggyakoribb ilyen helyzet, amikor egy vezető váratlanul távozik, esetleg sabbaticalra vagy szülési szabadságra megy. Az interim menedzsment remek alternatíva lehet a vállalatok számára abban az esetben is, ha nem tudják belső erőforrásból megoldani egy bizonyos terület stratégiai fontosságú munkafolyamatának elvégzését vagy változásmenedzsmentjét.
Ezek mellett fontos megemlíteni, hogy az idei év számtalan kihívást hozott a vállalatok életébe. A világjárvány utóhatásai, a háború és az energiaválság következményeként növekvő költségekre, nehezített körülményekre és a csökkenő fizetőképes kereslet problémájára kell megoldást találniuk, hogy működésüket folytathassák. Ennek a kritikus helyzetnek a hatékony kezelésére azonban nem minden cégnek van szakértő belső erőforrása. Ha pedig tapasztalatlanul próbálnak ki bizonyos megoldásokat, azzal tovább ronthatnak a helyzeten.
Az Interim Kft. csapatát számos olyan interim menedzser erősíti, akik átfogó hazai és – sok esetben – nemzetközi válságmenedzsmentben szerzett releváns tapasztalatukkal sikeresen át tudják segíteni a cégeket a jelenlegi nehéz helyzeten.
Melyek jelenleg a legnagyobb kihívások az Interim Kft. életében?
Az egyik legnagyobb kihívás véleményem szerint jelenleg az, hogy hogyan tudunk a most zajló változásoknak nemcsak megfelelni, hanem elébe menni. Meg kell találnunk a módját, hogy proaktívan az ügyfeleink egyedi igényeire és helyzetére szabott – egyre több féle – szolgáltatást valamint megoldást nyújtsunk.
Emellett az is kihívás – de egyben cél is -, hogy a megszokottól eltérő, ‘out of the box’ megközelítéssel dolgozzunk. A szakmában számos cég foglalkozik fejvadászattal, munkaerő közvetítéssel, tanácsadással és néhányan hozzánk hasonlóan interim menedzsmenttel is. Meg kell találnunk a módját, hogy – ahogyan eddig is – a jövőben is egyediek és innovatívak maradjunk az ügyfeleink által már megszokott magas minőség megtartása mellett.
Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve? Milyen irányt fog követni az Interim Kft.?
A rövid távú céljaim közé tartozik a felelősségi körök és belső folyamatok rugalmassabbá, valamint hatékonyabbá tétele, valamint interim menedzser adatbázisunk frissítése. Emellett van néhány olyan munkafolyamat, amit meg kell vizsgálnunk, hogy hatékonyabbá téve a vállalat és az ügyfelek előnyére fordíthassuk őket.
A hosszabb távú céljaim között szerepel az interim menedzsment szolgáltatás minél szélesebb körű megismertetése, népszerűbbé tétele, valamint természetesen az ügyfélkörünk bővítése is.
Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy szakmai tudásommal és tapasztalataimmal segítsem a cég további fejlődését, megőrizve az eddigi sikeres és magas színvonalú szolgáltatásokat.