Hírek - Interim menedzsment Tekintsd meg az Interim Kft. legfrissebb média megjelenéseit, cikkeinket és interjúinkat, hogy naprakész információkat kapj szolgáltatásainkról!
Hírek

Mérföldkőhöz érkezett az Interim Kft.
Új tulajdonosi szerkezettel, változatlanul a legmagasabb szakmai elkötelezettséggel halad tovább az újabb sikerek felé.
Az Interim Kft., Magyarország első, legrégebbi, interimszolgáltatással foglalkozó cége még az eddigieknél is többet szeretne nyújtani ügyfeleinek. Ennek érdekében a tulajdonosi szerkezete megváltozik: az előre lefektetett menetrend értelmében az alapító Steiner László egyet hátrébb lép, és a következő három évben a háttérből segíti az új menedzsment munkáját.
Az új tulajdonosok: a jelenlegi ügyvezető, Markovits Dóra és immár ügyvezető partner Csiszár Beáta.
Ez a lépés még hatékonyabbá teszi az ügyfelek kiszolgálását, hiszen Dóra és Bea tulajdonosként is napi szinten, aktívan részt vesznek a folyamatokban, az ügyfelekkel való kapcsolattartásban és a tanácsadásban. Steiner László kiválóan felkészítette őket az előttük álló feladatokra, és egy mind szakmailag, mind pénzügyileg stabil alapokkal rendelkező céget adott át.
Az eddigi működés magas szakmai szintje tehát garantáltan megmarad, ahogy azok az értékek, amelyek eddig is jellemeztek minket: a szakmaiság, a hitelesség és a rugalmas hozzáállás. Steiner László hatalmas tudása és tapasztalata is velünk marad: egy hároméves stratégiai szerződés értelmében továbbra is a cég szakmai fejlesztésén fog dolgozni. A 20 év alatt felépített Interim Kft. így az erős hagyományokra építkezve a modern, egyre több kihívást jelentő, gyorsan változó üzleti környezethez alkalmazkodva, megújult tulajdonosi összetétellel, érett vállalatként viszi tovább az alapítói stafétát.
Hisszük, hogy e változás eredményeképp mostani és leendő ügyfeleink még többet profitálhatnak az interimszolgáltatásból, az Interim Kft.vel való üzleti együttműködésből.

Az interim menedzserek világában is sok a női vállalkozó

Mit tud egy interim menedzser?
Interjú Káldos Andrással, a Brick Visual Solutions Zrt. vezérigazgatójával, aki interim menedzser bevonásával fejlesztette vállalata kereskedelmi területét.
(Image: Museum Of Photographic Arts Seoul by Nordic Office of Architecture, vizualizáció: Brick Visual)

Millásreggeli
Kovács Miklós vezető tanácsadónk a Jazzy Rádió Millásreggeli műsorának vendégeként beszélt az interim menedzsmentről.

Scolvo Webinar
Hogyan készítsd fel cégedet és alkalmazottaidat az új normálisra? A SCOLVO-val és a HR Fest-tel folytattunk online beszélgetést a témában

Biztonságban járvány idején is
A Seed kisvállalkozás-fejlesztési alapítvány online fórumán Domján Éva vezető tanácsadónk, és Dr. Asztalos Tímea pandémiás tanácsadónk beszélgettek a fentebbi témában.

HR Portal
Egy ügyfelünk személyes tapasztalatát közölte a HR Portal, akinek az elmúlt 3 évben 4 menedzser segítette munkáját.
