A visszacsatolásról – No. 2

Nagy érdeklődést váltott ki az Interim Kft. legutóbbi blog-bejegyzése, amelynek első mondata így szólt: „Ha nem rád esett a választás, akkor is megillet a közlés: az, hogy ezt tudassák veled”.
Az alábbiakban a kommentárokból szemezgetünk. 

Eideh Titanilla azért lett kiválasztási szakember, mert változtatni akart a blogban leírt tendencián. „Az igazi humánszakértő számára az elutasítás közlése nem lehet probléma. Ha megfelelően fogalmazzuk meg a nemleges választ, az építő kritikát mindenki elfogadja” – írta. Ezzel a többség egyetértett, csak Sári Attila írta azt, hogy szerinte érthető, ha a HR „arccal a kasszának áll”, nem fordít időt a vigaszágra.

Iványi Zoltán szerint sohasem az elutasítás a gond, hanem az információhiány. Végh Júlia megállapítja: fejvadászoktól, tanácsadóktól tízből nyolc esetben semmilyen visszajelzést nem kap az ember akkor sem, ha szenior, regionális vagy más magas szintű munkakörről van szó. Zajkás Gergely véleménye: nem elfogadható a “csak a sikeres jelöltekre fókuszálunk” megközelítés. Vele megesett, hogy szóban kapott magyarázatot, és a végén hálát érzett, amiért nem ő lett a befutó. Bobvos György úgy tapasztalja: a nyílt és őszinte visszajelzés, főleg, ha nem jó hírt közöl, ritka, mint a fehér holló. Both Károly hangsúlyozza: az elutasítás közlésén túl hasznos lenne elmondani, milyen szempontok szerint kellene fejlesztenie magát a jelöltnek, hogy legközelebb jobb eséllyel pályázhasson. Ezt minden kommentelő helyesli. Várdy Zoltán ült az asztal mindkét oldalán, így tudja, mennyire frusztráló, amikor nem kap információt, de azt is, hogy minimális odafigyelést igényel egy vezetőtől egy pár soros e-mailben visszajelzést adni.