Nyugdíjba – csak ne teljesen! - Interim menedzsment Nyugdíjba? Csak ne teljesen! Az interim menedzsment segítségével a nyugdíjas évek is aktívan telhetnek.
Nyugdíjba – csak ne teljesen!
A kerti veteményes gondozása, az unokákkal töltött idő, vagy a régóta félretett vaskos regények elolvasása felüdülés ugyan, de nem feltétlenül elégít ki mindenkit, aki nyugdíjba készül. Különösen áll ez azokra, akik kisebb-nagyobb csapatokat irányítottak éveken át. Vezetői tapasztalatukat szívesen kamatoztatnák még egy ideig. Nem akarnak már napi tíz-tizenkét órát dolgozni, és megkönnyebbülten veszik tudomásul, hogy átadhatják a stafétabotot, de azért… Évente egy-két hetet vagy akár hónapot szívesen bevállalnak. Így frissen tarthatják üzleti és szakmai gondolkodásukat, megőrizhetik rugalmasságukat, és egy-egy projekt levezénylésével hozzájárulnak valamely cég üzleti eredményességéhez, miközben ők maguk sikerélményhez jutnak.
Korábbi bejegyzéseink
Az eltűnt COO nyomában: ki irányítja valójában a céget?
Szédülés a létra tetején – avagy mitől roppannak meg a CEO-k?
Projektmenedzser: jelenből a jövőbe
TISAX: egy fontos szabvány, melynek bevezetésében és auditjában az interim menedzser segíthet
Komplex projektek kihívásai
A problémafa
Karrierváltás: Kell-e váltani? - Az EmpowerHER konferencia kerekasztal-beszélgetésének tanulságai
VUCA helyett BANI?
Generációváltás – itt az ideje jól csinálni
Interim menedzser: nincsen megoldhatatlan probléma