Ügyfél
Magyar mérnökök egy egyedülálló, elektrooptikai orvosi műszert fejlesztettek ki. A nemzetközi bemutatókon az új készülék olyan jól szerepelt, hogy mind a piaci, mind a befektetői érdeklődést felkeltette. Ennek folyományaként skandináv tulajdonba került a magyar startup vállalkozás: az új tulajdonosok szándéka pedig a sorozatgyártás és az erre épülő értékesítés lett.
Probléma
Csak menet közben, a sorozatos meghibásodások és egyéb minőségi hibák jelezték, hogy a sorozatgyártási know-how-val sem a magyarok, sem az új tulajdonosok nem rendelkeztek. A meghibásodások növekvő száma és súlyossága miatt a minőségi termék ígérete egyre messzebb került a valóságtól. A gyártó cég reputációját a javítási gondokból fakadó vevői elégedetlenség olyan mértékben kikezdte, hogy a skandináv cég központjában is felfigyeltek az egyre nagyobb gondokra. Ekkor bízták meg az Interim Kft.-t, hogy vizsgálja ki és oldja meg a problémákat, amikről feltételezték, hogy valamilyen gyártási képesség hiánya okozta.
Megoldás
Az Interim Kft. gyorsan felmérte a helyzetet, és megállapította: a berendezés az ötlet, a prototípus állapotából még nem jutott el a kész terméket jelentő érettség szintjére. Mivel a megbízó elől ez rejtve maradt, ezért nem hozott be a cégbe gyártástechnológiai szakembert. Kiderült az is, hogy maga a termékfejlesztés sincs a megfelelő állapotban, hiszen a kész, megbízható, végleges készülék hiánya miatt folyamatos, a gyárthatóságot rendre megakasztó fejlesztéseket kell végrehajtani a félkész terméken.
Az Interim végkövetkeztetése az volt, hogy a termék nincs gyártható állapotban, vagyis jelenlegi formájában nem piacképes. Éppen ezért az Interim azonnal programot készített a termék gyárthatóvá tételére, beleértve a fejlesztés szemléletének gyors megváltoztatását, és az ebből fakadó személyi konzekvenciák levonását.
Eredmények
A megbízó elhatározta, hogy a termék gyártását átteszi egy másik leányvállalathoz, ahol nagy tapasztalat áll rendelkezésre hasonló termékek gyártásában és bevezetésében.
A magyar céget rendezetten bezárták, az alkalmazottak egy része ajánlatot kapott az fogadó leányvállalattól a munkájuk folytatására.
A termék sikeres, gyártható és ma is jelen van a piacon.