manager prezental munkatarsagnak kek oltonyben

Ezekkel a kihívásokkal birkóznak az interim menedzserek nap mint nap

Arról már több ízben írtunk, hogy milyen helyzetekre, projektekre ideális az interim menedzsment – azonban bármennyire is sokszínűek ezek a feladatok, a felmerülő kihívások mégis hasonlóak. Projektről projektre rendre visszatérnek, és feladják a leckét az interim menedzsereknek. Helytállni pedig csak a legjobbak tudnak – megnézzük, hogyan.

Távol maradni a vállalati “politikától”

Az interim menedzser nem alkalmazott, hanem külsős megbízott – így nem részese a vállalati “politikának”. Elméletben ez természetesen igaz is, és a gyakorlatban is legtöbbször így működnek az interim szakemberek, ám a háttérben ez sokszor nem kis erőfeszítés árán valósul meg. 

Ugyanis ahogy belemélyednek a projektekbe, akarva-akaratlanaul bevonódnak a céges erőviszonyokba, és főleg a szélsőséges csapatdinamikák esetén különböző kampányok, ellenkampányok is indulhatnak, akár az interim menedzser felé, akár bármilyen más témával kapcsolatban, amiben szeretnék a vezető státuszú menedzser erejét felhasználni.

Az interim menedzsernek határozottan kell kezelnie ezeket a helyzeteket. Objektívnek kell maradnia, távol kell magát tartania a részrehajlástól és a befolyásolástól – hiszen neki szerződött megbízása van, ez az egyetlen feladata. Minden más ebben csak hátráltatja.

Csak a feladattal foglalkozni

Adott a feladat, amiben megállapodtak megbízójával, illetve minden, feladat szempontjából fontos feltétel, tényező, amit szintén kezelnie kell az interim menedzsernek. A gyakorlat azt mutatja, hogy az éles céges helyzetekben ez sincs kőbe vésve – akár további feladatokat testálnak rá, akár olyan megbeszélésekre hívják, amelyben nincs szerepe. 

Sőt: a munka megkezdése után gyakori az is, hogy kihullanak a csontvázak a céges szekrényekből, arra késztetve őt, hogy elkanyarodjon a megbízás tárgyától. Ezekben a helyzetekben mindig mérlegelnie szükséges, hogy az adott információ tényleg kapcsolódik-e a megbízásához és milyen hatással van arra. Szigorúan meg kell húznia a határokat, a saját hatékonysága érdekében.

szakállas menedzser kördiagrammal előad

Objektívnek maradni a legkritikusabb helyzetekben is

Mindannyian emberek vagyunk – saját ítélőképességgel, véleményformálással, így a szubjektivitás elválaszthatatlan részünk. Így van ez az interim menedzserekkel is, azonban ők profik abban, hogy éles határt húzzanak a szakmai kérdésekben, és ne engedjék be oda a szubjektivitást. Mindig visszakanyarodnak a fő kérdéshez: szakmailag egy adott vélemény felmerülése a megbízatás célját szolgálja, vagy csak egy csapattag szubjektív befolyásolása áll mögötte?

Azonnal hatékonynak lenni

Az interim menedzsment egyik fő előnye, hogy gyakorlatilag azonnal értéket teremt. A menedzsernek nagyon rövid idő alatt egy hullámhosszra kell kerülnie a megbízójával és átlátni a teljes helyzetet, hogy hatékonyan belemerülhessen a projektbe. Dávid Péter kollégánkat idézve: “A betanítás mindössze annyi, hogy reggel megmutatják neki az íróasztalát, továbbá azt, hogy hol tud kávét főzni és a mosdót – és a nap végére már megvan a saját team, és konkrét eredményeket hoz”.

Irányítani és hatni másokra – még külsősként is

Egyfelől külsősként, vállalati “politikától” mentesen kell helytállnia az interim menedzsernek, azonban mégis tudnia kell hatni másokra, bizalmat kell kialakítania, és eloszlatni a külsős mivoltából fakadó ellenállást. Mindezt úgy, hogy nincs munkáltatói jogköre, mégis érvényesítenie kell a határozott irányítást.

Vezetőm legyen, vagy interim menedzserem?

A felsorolt kihívások egy része az alkalmazotti státuszban dolgozó vezetőkre is ugyanúgy érvényes. Amiben viszont eltér tőlük az interim menedzsment, az az átmenetiség, illetve sokszor a speciális szaktudás. Ahogy Domján Éva fogalmazott egy korábbi beszélgetés során: “az interim menedzsment az átmeneti vezető hiány kezelésének leginnovatívabb módja” (a cikkben ki is fejti ezt, felsorolva öt legjellemzőbb helyzetet, amikor a megoldás alkalmazható).

Ha most hallasz először az interim menedzserről, valószínűleg furcsa lehet, hogy egy külsős bevonása akár hatékonyabb is lehet, mint egy új alkalmazott felkutatása. Talán számos ellenérzésed is felmerül ennek kapcsán – és ez mind rendjén is van, hiszen az interim menedzsment még mindig újdonságnak számít hazánkban. Sokszor ilyen projektről nem is hallani, főleg, ha válságmenedzsment vagy egy kevésbé publikus változásmenedzsment feladatról van szó. 

Ám interim szolgáltatóként – “belsősként” – mi teljesen másképp látjuk a helyzetet, és örömmel konstatáljuk, hogy e HR koncepció évről évre egyre népszerűbb, virágzik: mi magunk is már több ezer interim menedzserrel vagyunk kapcsolatban, és már több mint ezer projektet valósítottunk meg így. Ha bizonytalan vagy benne, a cégedben alkalmazható lenne-e az interim menedzsment, szívesen beszélgetünk veled: kérd ingyenes, kezdeti igényfelmérő konzultációnkat.